Blognyitó

Nehéz időszakon vagyok túl. Az elmúlt két-három év keszekuszaságai gyakorlatilag folyamatos kihívásokat tartogattak nekem és a lovaknak. Stresszes volt, olyan, ami nyomot hagy emberben és állatban. Hogy pontosan milyen dolgokról volt szó, annak felidézésétől megkímélem magamat is, és téged is, aki e sorokat olvasod. A mentális hullámvasút ilyen formáira nem óhajtok több jegyet venni.

Ugyanakkor ha van valami, amiről szeretném, hogy szóljon ez a poszt, az a közelmúlt. Nyár közepén költöztem át a lovaimmal a tahitótfalui Bodor Majorba. Miután meggyőződtem róla, hogy a lovaim abszolút megfelelő ellátást kapnak, először hagytam időt magamnak egy kis pihenésre. Három-négy hete kezdtem el napi szinten újra dolgozni a lovaimmal, és ez a pár hét igazán szemtelen volt: volt képük elérni, hogy jól érezzem magamat. (És ezzel néhanapján olyannyira nem tudtam mit kezdeni, hogy muszáj volt felidegesíteni magamat valami semmiségen… Pf.) Végre igazán a lovaimra tudtam figyelni. Felháborító, nem igaz? Önfeledten fonogatom a lovaim sörényét. Arcpirító. Ahelyett, hogy végtelen harcokat vívni érkezem a lovardába, végre újra visszatölt engem is, amit csinálok. Hát ez meg egyenesen ördögtől való, nem?

És ez még semmi: az elmúlt rosszakat ezerszer átrágtam (ezúton is üdvözlöm kedves barátaimat, akik megértő hallgatóközönség voltak ehhez - pacsi), de ezekben a napokban végre a hányattatások ellenére két nagyszerű eredményt sikerült tudatosítanom magamban. Íme:

Aki tudja, aki nem: Bronco lovam három éve patacsonttörést szenvedett. Két műtét, és hosszú (hooooossssszúúúúúúúúúúúú), sántikálással teli rehabilitációt követően mára teljesen terhelhetővé vált. Végre nem dunsztkötéseket cserélgetek a lábán, hanem lábvédőt választok neki lovaglás előtt, hogy tudjuk gyakorolni a spint; nem azzal abajgatom, hogy tartsa már nyugton a lábát a röntgenezéshez, hanem hogy vágtázzon kicsit gömbölyűbben - nem mindegy. Nagyon nem mindegy.

A másik eredmény (aki követi a facebook oldalamat, tudja), hogy az elmúlt fél évben újragondolt alapokra helyeztem a lovakkal való munkámat. Felismertem nem egy hibámat (és nyilván ez még számtalanszor meg fog történni a jövőben), de egyúttal megfigyeltem azokat a dolgokat is, amik jól mennek, amikre építkezhetek majd. A tanulságok levonása után az elméletet átültettem a gyakorlatba, és már ezután a pár hét után látom az eredményt a lovaimon. Ahogy belőlem elkezdett kiállni a problémák okozta görcs, ők is elkezdték maguk mögött hagyni a rossz tapasztalatok miatt felvett negatív viselkedéseiket. Bár mostanában egyre hidegebb van, mégis olyan érzésem van, mintha szabályosan olvadna rólunk az a sokminden, amit magunk mögött akarok hagyni. Ez fantasztikus érzés, kívánom mindenkinek, aki nehéz időszakból lábal ki.

Hát ennyi gondolat jutott eszembe az első blogbejegyzéshez. A továbbiakban azt tervezem, hogy minden hónap végén írok egy amolyan hónapösszegzőt, így kicsit jobban bele lehet látni majd a munkásságomba.

Talán kicsit meglepő lesz, de egy, a Harry Potter könyvsorozatból kiragadott idézettel zárnám ezeket a sorokat. Egy olyan gondolat van benne, ami azt gondolom, a lovakkal való munkában is igen hasznos lehet. Ez volna az:

"A megértés hozzásegít az elfogadáshoz, az elfogadás pedig a gyógyulás feltétele."

(J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege)